Budapesten született, itt töltötte egész életét. A Zeneakadémián 1901-től 1906-ig Koessler János tanítványa volt, 1908-tól haláláig ugyanott tanított ő maga is. Kamarazenei tanszakán félévszázadon át képezte hangszeres művészek több nemzedékét; a világhírű magyar virtuózok csaknem kivétel nélkül Weiner Leó tanítványai voltak. Pedagógiai munkásságát az élő hagyományok mellett írásai (zeneelméleti tankönytei, elemzései) örökítették meg. Kompozícióival 1907-ben Ferenc József-díjat, 1922-ben Coolidge-díjat, 1950-ben és 1960-ban Kossuth-díjat érdemelt ki.

Weiner Leó művészetében klasszikus kultúrája, színfantáziája és hangszerelési bravúrja lírai érzelemvilággal társul. Kifejezési skálája leggazdagabban a Csongor és Tünde kísérőzenéjében nyilatkozott meg (1913), a kamarazenélés világhírű mestere pedig hegedű-zongoraszonátáiban és vonósnégyeseiben alkotott maradandót. A zenekari hangversenyek repertoárjait népies hangvételű művei gazdagítják.

CSONGOR ÉS TÜNDE — SZVIT

(I. Éj. Molto lento e tranquillo — Mosso moderato; II. Balga. Allegro giocoso; III. Tündértánc. Allegro; IV. A bánkódó Tünde. Andante; V. Boszorkánykonyha. Allegro furioso; VI. Aranyalmafa. Moderato, poco andante.)

Vörösmarty Mihály drámai költeményéhez Weiner Leó 1913-ban írt kísérőzenét, majd ebből hattételes zenekari szvitet állított össze. A darab mondanivalóját és elsősorban szereplőinek alakját, jellemét ábrázoló zenéket foglalja magában ez a válogatás. Az első tétel az éjszaka költészetét és egyben az éj leple alatt kivirágzó aranyalmafát, Tünde megálmodott szerelmét, Mirigy boszorka gonosz mesterkedéseit — tehát a színpadi cselekményt exponáló mozzanatokat — ismerteti meg a hallgatóval. A második tétel verbunkos jellegű táncmuzsikája Balga alakját állítja elénk: azt az örök ellentétet, amely az eszményeket kergető hőst és földi örömöket hajszoló, gyakorlatias csatlósát a világirodalom számos nagy remekművében elválasztja egymástól. A harmadik tétel az elbűvölő természetet és a szerelem varázsát érzékelteti; a negyedik e szerelem fájdalmát, a bánkódó Tünde boldogtalanságát énekli meg. Démoni hangú scherzo a Boszorkánykonyha című tétel, amely Mirigy és az ördögfiókák gonosz mesterkedéseinek világába viszi el a hallgatót. Boldog beteljesülés, az egymásra talált szerelmesek és a kiviruló aranyalmafa jegyében fejeződik be a szvit.

F-MOLL SZERENÁD, OP. 3

(I. Allegretto quasi Andantino; II. Lebhaft, sehr rhythmisch; III. Rubato; IV. Allegro molto.)

Az f-moll szerenád 1906-ból származik, egyike a fiatal Weiner Leó magyaros hangú kompozícióinak, amelyet a kortársak egyhangú elismeréssel fogadtak. A zeneszerző, aki ebben az évben fejezte be zeneakadémiai tanulmányait, a magyaros fordulatok mellett a klasszikus formák alapos elsajátításáról is tanúságot tett ebben a művében. Első tételét és fináléját szonátaformában írta, a második helyen scherzo áll, a Rubato feliratú harmadik tétel lírai mondanivalóját pedig variációs forma keretében fejezte ki.

I. DIVERTIMENTO, OP. 20

(I. Jó alapos csárdás; II, Rókatánc; III. Marosszéki keringős; IV Verbunkos; V. Csürdöngölő.)

Az I. Divertimento 1933—34-ben keletkezett, eredetileg zongorára. A vonószenekari feldolgozás még fokozottabb mértékben árulja el szerzőjének fölényes hangszeres technikáját. A különböző tánctételek népi anyagot dolgoznak fel, ezt az anyagot Weiner a Néprajzi Múzeum gyűjteményében kutatta fel. A vidám és ötletes dallamvilág a virtuóz hangszerelés segítségével ragyogó köntösben tárul a hallgató elé.

II. DIVERTIMENTO (MAGYAR NÉPI DALLAMOK), OP. 24

(I. Lakodalmas; II. Tréfálkozás; III. Panaszos ének; IV. Kanásznóta.)

A mű 1938-ban íródott, az I. Divertimentóhoz hasonlóan, népzenei anyagból. Ez különösen a harmadik és negyedik tételben mutatkozik meg: előbbihez Zemplén megyei népdalt („Amerre én járok, még a fák is sírnak”), utóbbihoz dudatáncot választott a zeneszerző. Feldolgozásaiban tág teret enged az egyéni leleménynek, a zárótétel középrészébe például lassú iramú közjátékot iktat; de artisztikusan mutatkozik meg a zeneszerző klasszikus iskolázottsága a második tételben, a megnyitó Lakodalmas verbunkos-utánérzésében is.

IV. DIVERTIMENTO

(I. Régi csárdás; II. Marosszéki forgatós; III. Búsuló juhász; IV. Gábor Ignác nótája; V. Változatok.)

A IV. Divertimento az ötvenes évek elején készült, Weiner az egy évvel korábban összeállított Magyar Paraszdalok című zongoraciklus negyedik füzetéből írt át zenekarra néhány tételt. Ezeket a klasszikus szvitmuzsikák tételeihez hasonlóan váltakozó tempóik szerint sorolta egymás mellé. A lassú Régi csárdásra dudatánc jellegű, élénk Marosszéki forgatós következik, majd ismét lassú darab: a Búsuló juhász. A negyedik helyen álló Gábor Ignác nótáját „ízesen, feszes csárdás tempóban” kívánja megszólaltatni a komponista. A divertimento befejező tételében változatok sora hangzik fel.

TOLDI-SZVIT, OP. 43b

(I. Bevezető; II. Vidám sütés-főzés a konyhán; III. Miklós búcsúzik anyjától; IV. Bence, a hű cseléd; V. A csárdában; VI. Miklós viszontlátja anyját.)

A nagyzenekari Toldi-szvit Weiner Leó utolsó műve, amelynek bemutatóját még megérhette a mester (röviddel ezután, 1960 nyarán halt meg). A Toldi-szvit tulajdonképpen átdolgozott, rövidített formája az 1952-ben komponált nagyszabású Toldi-zenének, amely Arany János költeményének tizenkét énekét ugyanannyi szimfonikus képben dolgozta fel. Weiner ebben a programzenei alkotásban új kifejezési eszközöket, a zenei hangfestés új elemeit alkalmazta, és ezeket a hattételes szvit is megőrizte. A szvit bevezető tétele hangulatot teremt a történethez, hasonlóan a költemény híres invokációjához. A második tétel színtere a konyha, ahol az idősebb Toldi-fiú, György érkezésére készülődnek. A harmadik tételben Miklós búcsúzik anyjától: a malomkő végzetes elhajítása után menekülni kényszerülő fiú drámai helyzetét érzékelteti a zene. A negyedik tétel a nádasba menekült Toldi keserűségét fejezi ki. A Csárdában című tétel mozgalmas jelenet, itt mulat Miklós, mielőtt a cseh bajnokkal birokra kelne. Egy lassú „sarkantyús” tánc után egy „friss” hangzik fel. A befejező tétel örömteljes találkozás az öreg Bencével és az édesanyával a királynál, ahol Miklós bajnoki győzelmét ünneplik. Ezzel a nagyszabású tablóval fejeződik be a Toldi-szvit.