(Votkinszk, 1840. máj. 7. - Pétervár, 1893. nov. 6.)
Orosz zeneszerző. Jogot végzett és 1859-ben állami szolgálatba lépett. Bár fiatalon tanult már zongorázni, későn szánta magát a zenészpályára. 1863-ban elhagyta állását és az új pétervári konzervatóriumon A. Rubinsteinnél tanult zeneszerzést. Első zeneszerzői sikerei után 1866-77-ben a moszkvai konzervatóriumban tanított, elméletet, közben a komponálás mellett egy ideig zenekritikusi működést is folytatott. 1877 óta művei jövedelméből és egy nagylelkű mecénás (Meckné) jóvoltából csak a zeneszerzésnek élt. 1877 óta Európa szerte nyilvánosan is dirigált, 1888 után cári évdíjat élvezett. Klini háza, halála után múzeum lett (Csajkovszkij-archívum). Csajkovszkij Puskin romantikáját ülteti zenébe, az övéhez hasonló könnyed formáló képességgel. Csajkovszkij Oroszország egyik legjelentősebb szimfonikus zeneszerzője. A nyugati zene felé tájékozódó zenei nyelvezete internacionális érvényre törekszik anélkül, hogy nemzeti vonásait feladná. Amit egyrészt művészi karaktere határozatlanságaként, másrészt művészetének kozmopolita jellegeként értékelnek, az valójában Csajkovszkij zenei képzeletének kimeríthetetlen gazadagságát mutatja, amelynek segítségével rendkívüli szabadsággal önti formába a szubjektív kifejezés-tartalmakat. Esztétikája alapeszméit tekintve szemben állt a Balakirev körüli nemzeti orosz-zenei csoport, az Ötök esztétikájával, a hozzájuk fűző baráti kapcsolatok ellenére is. Fontosabb művei: Hat szimfóniája, Manfréd (szimfónikus költemény), szvitek, nyitányok, Variáció egy rokokó témára, hegedűverseny, zongoraversenyek, kamaraművek, operák (Anyegin, Pikk dáma, Jolánta, Az orleansi szűz) balettek (Diótörő, Hattyúk tava, Csipkerózsika)