A bécsi klasszikus stílus őserejű mestere, a szimfónia megteremtője a rohraui bognármester fiából lett világhírű komponistává. Gyermekéveiben a bécsi Szent István székesegyház fiúkórusában énekelt, majd innen „kiöregedve”, nélkülözéseket legyőző páratlan akaraterővel teremtette meg a maga számára a zenei továbbtanulás lehetőségét. Első kompozícióira Fürnberg báró figyelt fel, az ő weinzierli rezidenciáján írta Haydn 1755 táján első vonósnégyeseit: ugyancsak a báró ajánlására került 1759-ben Morzin gróf lukaveci (Csehország) kastélyába, mint a házi zenekar igazgatója. 1761-ben Esterházy Pál herceg fogadta szolgálatába. Haydn 1790-ig élt az Esterházyak udvarában, ahol nemcsak a komponálásra, hanem műveinek előadására, valamennyi művészi effektus gyakorlati kipróbálására is páratlan lehetőségei nyíltak. Mégis felszabadulásnak érezte, mikor az együttes feloszlásával ő is búcsút mondhatott a kismartoni-eszterházai szolgálatnak, és Bécsbe költözve megismerkedhetett a nagyvilág tágasabb távlataival. Itt érte Salomon, londoni hegedűs és hangversenyrendező meghívása az angol fővárosban rendezendő koncertekre, s megbízása az ezek számára írandó tizenkét szimfóniára. Haydn két ízben járt Londonban: 1791—92-ben és 1794—95-ben. Névleg továbbra is az Esterházyak szolgálatában állott, hátralevő éveit azonban Bécsben töltötte: ekkor már kizárólag vonósnégyeseket. valamint két oratóriumot írt.

Hatalmas életművének tengelyében a vonósnégyesek és a szimfóniák állnak. 1907-ben Eusebius Mandyczewski zenetörténész kezdte el Haydn szimfóniáinak kiadását partitúra-formában; közzétette az első 40 művet, tematikus jegyzékkel együtt. Mandyczewski hitelt érdemlően választotta külön az eredeti műveket azoktól, amelyeket Haydnnak tulajdonítottak, és 104 szimfóniáról állapította meg Haydn szerzőségét.

Az ő számozását vette át utóbb Hoboken jegyzéke (Joseph Haydn. Thematisch-bibliographisches Werkverzeichnis, I. 1957.)

A kutatások mai állása szerint Haydn első szimfóniái kb. 1757-ben íródtak. A 60-as években több mint negyvenet, a 70-esekben huszonötöt, a 80-asokban huszonhármat, a kilencvenes években tizenkét szimfóniát írt. A művek száma tehát az évek során ritkul: ennek megfelelően kerül nagyobb súly a művészi kidolgozásra. A korai szimfóniák kezdetben nem haladják meg az igyekvő tanítvány teljesítményeit: stílusuk az előző nemzedék hagyományait folytatja. A tételek száma három, Menüett nem szerepel közöttük. Ami a hangszerelést illeti, Haydn a divertimentók módjára a vonós együttest tekinti a zenekar gerincének, fúvós hangszereket csak a két saroktételben alkalmaz, a tutti-effektus erősítésére, a lassú tételekben nem él a fúvós hangszerek hangzási lehetőségeivel.

A fiatal Haydn azonban hamar új utakat keres a szimfóniák komponálásában. Már a harmadik művébe Menüettet iktat és kipróbálja az ellenpontos szerkesztést is (a Menüett kánonszerű, a zárótétel kettősfúga!). De még ennél is tovább megy stiláris újítás tekintetében azzal, hogy a főtémával szemben ellentétes karakterű melléktémát alkalmaz a domináns hangnemében! Az 5. szimfóniában első ízben szólalnak meg a fúvós hangszerek a darab lassú tételében, sőt, kisebb szóló-epizódokat is írt számukra a zeneszerző. A szimfónia magába olvasztja a divertimento és a versenymű elemeit. Ennek a „keverék stílusnak” legjobban sikerült példája az 1761-ből való három „napszak”-szimfónia; Le Matin (A reggel), Le Midi (A dél) és Le Soir (Az este).