|
Beethoven
2006.06.18. 23:55
Ludwig van Beethoven (1770-1827)
Ludwig van Beethoven életmûvével betetõzte a klasszikus kort, és egyben átmenetet teremtett a romantika korába. Hangszeres muzsikája az abszolút zene klasszikus állomása és egyben a romantikus programzene elõfutára volt.
Bonnban született, egy õsi flandriai parasztcsaládból származott. A zene szeretetét családi hagyományként örökölte: nagyapja énekes, kóruskarnagy, majd a bonni választófejedelem muzsikusa, késõbb udvari karmestere. Édesapja ugyancsak énekes volt a választófejedelemnél, de gyenge jellemû ember, iszákosságával anyagi és erkölcsi romlásba vitte családját. Anyja jómódú német polgári családból való, beteges, sokat szenvedõ asszony volt. Hét gyermekük közül Ludwig volt a legidõsebb. Már 4 éves korában kitûnt zenei tehetsége. Apja csodagyermeket akart belõle nevelni, erõszakkal. A gyermek sokat szenvedett és sírt, egyetlen vigasza édesanyja volt.
Tanára Christian Gottlob Neefe, a bonni zeneélet legkiválóbb egyénisége, udvari orgonista, majd zenekarvezetõ. Nemcsak gyakorlott muzsikus, és zeneszerzõ, de irodalmilag is mûvelt ember, eszményi pedagógus volt. 10 évesen lett Beethoven a tanítványa, megismertette vele kora legkiválóbb zenei alkotásait, s bevezette tanítványát a gyakorlati zeneéletbe is. Hamarosan segédorgonista, majd az udvari zenekar kinevezett tagja lett. Wegeler orvostanhallgató barátja révén megismerkedett Waldstein gróffal, aki elsõ fõúri barátja és pártfogója Beethovennek. Új környezetében magasabb mûveltségre törekedett, sokat olvasott, az egyetemen elõadásokat hallgatott.
1787-ben Bécsbe ment, hogy zenei eszményképe, Mozart tanítványa lehessen, de édesanyja halálos betegsége miatt vissza kellett térnie Bonnba. Nehéz sors várt rá ezután. Édesapja az alkohol rabja lett, így a családfenntartás minden gondja, 2 öccse taníttatása Ludwigra nehezedett. Haydn angliai útjára Bonnon keresztül utazott. Az udvarban - ahol egyre több híve lett Beethovennek - bemutatták neki a fiatal és tehetséges muzsikust. Az idõs mester meghallgatta egyik kantátáját, és további tanulmányokra bíztatta.
1792-ben újra Bécsbe ment, második bécsi útját Waldstein gróf barátsága tette lehetõvé. Ajánlólevelével a város fõurai szívesen fogadták a fiatal zenészt. Ezt a barátságot és a köszönetet az ún. Waldstein - szonátájában örökítette meg. Mivel Mozart már ekkor nem élt, Haydn lett a tanára, de egyéniségük különbözõ volta miatt lassanként megszakadt a kapcsolatuk. Elsõ bécsi esztendeiben azonban igen erõsen érzõdött Haydn muzsikájának hatása.
Elsõ nyilvános hangversenye 1795-ben volt, melyet még több koncert követett, különbözõ városokban lépett föl: Prága, Berlin, Pozsony, Buda, stb. Mûveinek kiadásai egyre jövedelmezõbbek lettek, õ az elsõ zeneszerzõ, aki meg tudott élni alkotásaiból, az elsõ szabad mûvész, aki teljesen függetleníteni tudta magát az udvari szolgálattól. Tanításból és a mûveiért kapott pénzbõl élt.
A 90-es évek vége felé, egy erdei séta alkalmával figyelt fel kezdõdõ fülbajára. (tanítványa egy pásztorfiú sípjára hívta fel a figyelmét, de õ nem hallotta a hangokat.) Ez a csapás magányossá tette. Testvéreinek írt leveleibõl tudjuk, hogy nagyon sokat szenvedett miatta.
1801-ben Bécsben volt az elsõ szerzõi estje, melyet még több követett. Mindez nagy anyagi és közönségsikert hozott a számára, a kritika azonban fanyar és epéskedõ volt, s mûvészi sikerei sem tudták enyhíteni lelki gyötrelmeit, melyet egyre erõsödõ fülbaja okozott. Még 20 évig dirigált, 12 évig zongorázott. Csak élete utolsó évtizedében öltött süketsége végzetes arányokat.
A francia forradalmat követõ, háborús, forradalmi hullámok megbolygatták a bécsi élet megszokott rendjét is. Beethoven sokat és szenvedélyesen politizált. Lelkesedett a köztársaságért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért. 1809-ben Jerome Bonaparte vesztfáliai király meghívta udvarába Kastelba karnagynak, magas fizetéssel Már-már elfogadta, de Bécs arisztokratái 4.000,-Ft évjáradékot ajánlanak fel neki, ha Bécsben marad. A kötelezvényt aláírta, azonban késõbb egyre nehezebben, sokszor csak lassú és kínos pörösködés után kapta meg az ígért pénzösszegeket.
Az 1810-es évek elején megismerkedett Mälzel mechanikussal, aki ezidõtájt zeneautómaták készítésével foglalkozott. Rábeszélte a szerzõt, írjon az õ automata-zenekara számára divatos csatamuzsikát. A vittoriai ütközet hírére Beethoven megírta a “Csataszimfónia” címû mûvét, amelyben Mälzel automatáin kívül igazi zenekar is szerepel, fõleg rézfúvóshangszerek. A bemutatónak hatalmas sikere volt, Beethoven egy csapásra Bécs életének középpontja, a nap hõse, a nemzet büszkesége lett. A bécsi kongresszus alkalmából ünnepi kantátát írt, császárok és királyok tapsoltak neki. Bécs városától díszoklevelet kapott, mindenütt dicsõség övezte, a kor festõi, rajzolói zord homlokkal, fenségesen ábrázolják.
Az 1820-as évek felé betegsége egyre jobban erõsödött, süketsége egyre bizalmatlanabbá tette környezetével szemben. 1822-ben, a Fidelio felújítása idején már semmit sem hall, ami körülötte történik, a fõpróba botrányba fulladt, s Beethovent ez nagyon megviselte.
1824-ben, a IX.d-moll szimfónia bemutatásán még ugyan részt vett az irányításban, de már annyira süket volt, hogy észre sem vette a tomboló közönség ünneplését.
1827. március 26-án, hosszas szenvedés után halt meg. A halálát okozó betegség - a mai megállapítás szerint - májzsugorodás lehetett, amelyet tüdõgyulladás súlyosbított. Temetése napján bezártak az iskolák, az üzletek. 20000 ember kísérte utolsó útjára.
| |