Pétervárott született. Kilencéves korában anyjától tanult zongorázni, majd a Glasser-féle zeneiskola növendéke lett. 1919 és 1925 között a leningrádi konzervatóriumban tanult. Diplomamunkája, I. szimfóniája, világsikert aratott.

Erre a művére — mint általában a húszas években írt kompozícióira — Hindemith, Mahler és Berg hatása nyomta rá bélyegét, azoké a zeneszerzőké, akiket ekkortájt jól ismertek a leningrádi muzsikusok. Érett korszakát az V. szimfóniától (1937) számítjuk, itt már megtalálta a maga egyéni hangját és stílusát. Művészi gonddal megmunkált kamarazeneműveket is írt ebben a korszakában. Az 1948-ban őt is ért bírálatra Sosztakovics olyan közösségi hangú művekkel reagált, mint a Dal az erdőkről című oratórium vagy a Berlin eleste című filmzene. Szüntelenül alkotó, fáradhatatlan és termékeny zeneszerző, akit hazai (ötszörös Sztálin, illetve Lenin-díj, kétszeres Lenin-rend) és nemzetközi elismerések (Sibelius-díj, az Osztrák Köztársaság Becsületrendje, oxfordi díszdoktorság) kísérnek pályáján.